Rascasse F1 Blog

Ezüstvasárnap

2015. december 01. 09:18 - CheTamás

Ugyan klasszikus értelemben ezüstvasárnap nem most van, de a Mercedes a hétvégén megszerezte idei tizenkettedik kettős győzelmét, amivel megdöntötte saját tavalyi rekordját. 

Ebbe aztán úgy belekényelmesedtek, hogy nem hagyták a versenyzőik szabad csatáját, Nico Rosberg sorozatban harmadszor is maga mögé utasította világbajnok csapattársát.

A sportág azzal járna a legjobban, ha most nem lenne szünet márciusig és a német súlyosan későn megtalált lendületét meg tudná őrizni. És Lewis Hamilton? Ő a regnáló bajnok, védje meg magát. 

Forrás: smh.com.au

Abu Dhabi nem a legélvezhetőbb pálya. Szép meg luxus meg sznob, de mint pálya, nem kevés jobb van nála. Aki arra számított, hogy izgalmas futamot teljesítenek rajta, az legkésőbb a Mercedes stratégiás rádiózásánál lemondóan legyinthetett. De volt rajta bármikor is izgalmas verseny? Nem, a 2010-es se volt az, mi olyan izgalmas abban, hogy háromnegyed futam alatt követnek egy Renault-t, aki meg elöl van, nyer? Bajnoki döntőt Interlagos tud rendezni, ezzel azt hiszem, nem mondok újat.

Forrás: gettyimages.com

A szabadedzések felgyújtottak egy halvány reménysugarat az izgalom gyufáján, amikor Sergio Pérez fékje nullára írta magát, de vasárnapra minden autó problémamentesen haladt. Ha már a mexikói...újabb izgalomfaktor. A kvalifikáción és előtte is olyan biztató köröket rajzolt a pályára, hogy még a harmadik helyezésre is volt esélye. 

És a Ferrari...újabb izgalomfaktor, amit saját maguknak rontottak el, már megint. Miután a versenytempójuk előzetesen a szokásosnál jobban konvergált a Mercedes irányába, egy esetleges kibélelt második rajtsorral és jó starttal bekavarhattak volna a szürke levesbe. Aztán ez a nagy múltú, patinás csapat tele zseniális szakemberekkel röhejes hibát vétett és jól kiírták a jobbik versenyzőjüket a történetből. Nagy szerencséjük, hogy a bajnokságot már lefutották.

Sebastian Vettel korai kiesésével és a jól mozgó Pérezzel, aki komoly fenyegetést jelentett Kimi Räikkönenre egy körön; elmondható, hogy az időmérő izgalmasabb volt, mint a futam. Nico Rosberg sorozatban hatodszor szerezte meg a pole pozíciót, amivel kevésbé megalázóra javította addig katasztrofális mérlegét Lewis Hamiltonnal szemben. 

 

A rajt előtt a címvédő felidézhette a tavalyi verseny, amikor rögtön az indulásnál lehagyta csapattársát, ráadásul sokkal újabb erőforrás dolgozott az autójában. Mindezek ellenére a német talán idei legjobb startját produkálta, Hamiltonnak semmi esélye sem volt ellene. A Ferrari tréningen tapasztalt hosszútávú tempója megmaradt, Räikkönen relatíve közel tudott maradni az ezüst autókhoz. Mögöttük hatalmas rajtot fogott Nico Hülkenberg, Carlos Sainz és Sebastian Vettel is.

Fernando Alonso félelmetesen balszerencsés szezonja stílszerűen ért véget. Az első kanyarban összeakadt Pastor Maldonadóval, aminek a venezuelai látta kárát, a bajnok autóját ezután javítani kellett és még meg is büntették. Nem csoda, hogy a futam kétharmadánál már semmi kedve nem volt körözgetni. Ha a Ron Dennis által vizionált egy év kihagyás igaz, egyre valószínűbb, hogy Alonso vissza se térne többé. Minden a McLaren jövő évi teljesítményén múlik. 

Forrás: nemzetisport.hu

A tabellán már eldőlt a dobogó régen, de a negyedik helyért még ölte egymást a mezőny két finnje. Ölte egészen a futam első boxkiállásáig. A tavaly ugyanitt bombaerős versenyt teljesítő Williams ezúttal ennek a közelében sem volt. A közvetlen élmezőny mögött haladtak és amikor sokadmagukkal elég korán kijöttek a boxba, Valtteri Bottas szerelőgárdája ráengedte a finnt Jenson Button éppen érkező McLarenjére. Az egy kör megrongált szárnyakkal, ennek megjavítása és a büntetés Alonso környékére vetette vissza Bottast, a negyedik helynek pedig reszeltek. 

Forrás: skysports.com

Elöl Rosberg nagy lendülettel szakadt el Hamiltontól, mögötte biztonságos távolságban a finn Ferraris és a más stratégiával egészen a negyedik helyig előretörő Vettel jött. A szintén hátulról zárkózó, a Lotustól búcsúzó Romain Grosjean is a pontzónában nyomult, de a Force Indiák is jól mentek. A Red Bull párosa, Felipe Massa Williamse és az elrontott kerékcserés Carlos Sainz fért még be a legjobb tízbe. 

A következő kerékcseréig masszív unalom telepedett a már megvilágított pályára, egyedül Max Verstappen próbálkozott, de ezúttal csak saját versenyét tette tönkre, szabálytalan előzésért meg is bünették. Ezzel nem csak az év újonca és Szujó Zoltán elfogultságtrófeáját vihette haza, hanem a legtöbb büntetőpontot is ő szerezte a mezőnyben. 

Lewis Hamilton megrohamozta Rosberget, töredékére csökkentette a lemaradását. Amikor nagyjából másfél másodperc volt a különbség a két élmenő között, a német a boxba hajtott új gumikért, a címvédő viszont kinn maradt. Egyből érdeklődött is, hogy nem próbálhatná-e meg az aktuális garnitúrán befejezni a versenyt, majd kisebb tanácskozás után jött a szokásos ukáz: ki kell jönnie neki is. 

A fórumok egyből felébredtek. Szujó Zoltán kínos (és még finom vagyok) felháborodása után olyan vélemények születtek, hogy miért nincs csata, miért nem Hamilton, miért nem Verstappen, és a kedvencem: "ezek után senki ne merje azt állítani, hogy a Mercedes nem Rosberget támogatja." Miért nincs csata? Lenne értelme? Nem. Egy lefutott bajnokság utolsó parádézásán ez nem lenne izgalom. A pilóták stratégiából való kizárásával tényleg problémás, de nem most kell tüzijátékozni. Sebtapasz lenne egy behegedt sebre, semmi egyéb. 

Forrás: thesun.co.uk

Miután Hamilton mégis kijött, a jó pár körrel frissebb gumikon jócskán faragott a hátrányából, de nem volt idő teljesen felzárkózni. Nico Rosberg megnyerte a szezonzárót, illetve az év utolsó három versenyét. Minibajnoksága 100%-os lett, ez ugyan semmire nem jó, de a jövő évre egy erős alap lehet. Egy ilyen Nico Rosberg elengedhetetlen egy jobb szezonhoz, mert az idei kevés volt. 

Kimi Räikkönen a pódiumon fejezte be az évet, de ezzel az autóval mindössze három dobogót szerezni édeskevés. Nem sikerült megdöntenie az általam pár futammal ezelőtt felvetett tényt, miszerint a tavalyi sokkal rosszabb Ferrarival Alonso több pontra volt képes. Sebastian Vettel negyedik lett, ennél többet ezen a versenyen a csapat hibájából akkor se tudott volna felmutatni, ha megfeszül. A Force India 150. nagydíját kettős pontszerzéssel ünnepelte, Sergio Pérez a vártnál nagyobb lemaradással ugyan, de ötödik lett, Nico Hülkenberg pedig hetedik. Az ex-Jordan team fennállása legjobb összetett eredményét érte el a konstruktőri ötödik hellyel,  ez egyértelműen a szezon legkellemesebb meglepetése. Pérez és Hülkenberg között Daniel Ricciardo futott be, aki csendes, de erős versenyt teljesített. 

Forrás: motorsport.com

A Williams gyenge volt, egyedül Felipe Massa nyolcadik helyével büszkélkedhetnek, de ezzel sem nagyon. A még mindig az egyik legszimpatikusabb csapat válaszút előtt áll. Nem volt olyan rossz évük, stabilak voltak, sok pontot szereztek, de tavaly mégis nagyobbakat villantak. Sokan remélik, hogy nem egy újabb visszaesés következik, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Grosjean végül pontokkal köszönt el anyacsapatától, az utolsó egység pedig Daniil Kvyathoz került. Az orosz kénytelen volt kihagyni egy szabadedzést, ez meg is látszott a lendületén, de végül mégis ő lett a jobbik Red Bullos a tabellán, egyben a szezon egyik embere.

A Toro Rossók most nem villogtak, ezúttal Carlos Sainz volt jobb formában az ifik közül. A verseny nagy vesztese, Valtteri Bottas csak incidense másik szereplője, Jenson Button mögött, a tizenharmadik helyen futott be. Utánuk a két Sauber érkezett, ők túl sok vizet nem zavarnak, amióta ráálltak a következő szezonra. Fernando Alonso a legboldogabb, hogy végre vége a szezonnak, a sort pedig szokás szerint a Manor párosa zárta. Will Stevens ezúttal végig a visszatérő Roberto Merhi előtt haladt, de a britnek van már tapasztalata az abu dhabi ringről, hiszen tavaly itt debütált a szépemlékű Caterhammel. Mindenesetre nagy eséllyel mindkét fiataltól érzékeny búcsút kell vegyünk. 

 

Zárásként egy téma, ami számomra sokkal érdekesebb, mint az évzáró: nevezetesen az F1 Bizottság nevetséges vétója az alternatív motorformula kárára. Egyrészt évek óta hallgatjuk azt, hogy a kis csapatok panaszait az erőforrások borsos áráról el kell fojtani. Erre kitalálnak egy működőképes ötletet, amit aztán ki se dolgoznak rendesen, mégis jelentkeznek rá hárman is. A pályázatok benyújtása után pedig a Bizottság (gyakorlatilag az FIA, az FOM, a csapatok és a motorgyárak képviselői) leszavazza az egészet. Az egészben a legnevetségesebb mégis az, amit ezután átnyújtottak aranytálcán. Azt voltak képesek mondani, hogy formulaváltásra márpedig szükség van a sportág érdekében (!!!), ezért legkorábban 2018-ra átfogó változásokat dolgoznak ki...könyörgöm, miért ne ért volna meg bevezetni a kevésbé tehetős csapatok miatt a három próbálkozó termékét, ha az esetleg működőképesnek látszik? A nagycsapatok úgyse tartanának rá igényt, valószínűleg az egységes leegyszerűsítést is le fogják szavazni. Emlékezzünk, korábbban a Ferrari évekig ezt csinálta, miért ne tenné megint, a Mercedesszel karöltve? Meglátjuk...

 

A szezonnak vége, de a munkának közel se. Holnap egésznapos gumiteszt Abu Dhabiban, aztán nemsokára jönnek az új autók és egy vadiúj csapat. A Ferrari-Haas konspirációt (?) inkább nem nyitnám meg. 

Az olvasókat pedig arra kérném, hogy a következő hét elején figyeljenek a szemeikkel feszülten, csodát fognak látni!

Forrás: whtimes.co.uk
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rascasse-f1.blog.hu/api/trackback/id/tr948127462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amator 2015.12.02. 14:59:12

Hát én immár a Renault-t látnám szívesen Enstone-ban, nagyon rossz így a hangulat.

MRNN_F1 · http://f1vitriol.blog.hu/ 2015.12.02. 17:37:39

A Ferrarinál húztam a számat. Oké, hogy Vettel egyszer maga elé engedte a csapattársát, de mi szükség volt rá még egyszer?
süti beállítások módosítása