Ami Daniil Kvyattal ma történt, aljas, undorító és világbajnok, hovatovább profi csapattól méltatlan húzás volt.
A vak is láthatja, hogy a mai sztorinak a lehető legkevesebb köze van magához az alanyhoz. Csapata, mit csapata, nevelőegyesülete már nem először bizonyítja, hogy bárkit lecserél, akinél állítólag van jobb, bár erre eddig csak a junior-alakulatnál került sor. Emlékezzünk csak Jaime Alguersuarira vagy Jean-Éric Vergne-re. Emlékszik még rájuk valaki? Utóbbira talán még igen.
(Forrás: unimedia.info)
Röviden: Daniil Kvyatot ma „lefokozták” Max Verstappen kedvéért, és erre kapóra jött a sochi eset, ami tényleg és tisztán az orosz sara.
Mondhatjuk, hogy Kvyat teljesítménykényszer alatt áll, kábé amióta tavaly csatlakozott a Red Bullhoz.. Mondhatjuk, de ez ugyancsak kit érdekel? Helmut Marko az üvegszemén keresztül nézhette az oroszt mondjuk nyár óta. Tény, hogy kissé nehézkesen indult a tavalyi éve, meg az idei is, de a nála tapasztalható fejlődést nem lehet nem észrevenni. Az osztrák exversenyzőnek minimum Vettel-szintű bemutatkozás kell, vagy mint kiderült, Verstappen-szintű.
A holland srác kétésgtelenül ügyes, könnyen lehet, hogy nagyon nagy dolgokra hivatott, de mindezt akkora arccal kezeli, ami egyrészt indokolatlan egy újonctól, másrészt még a kezdő Hamiltontól sem volt tapasztalható, pedig ha valaki, akkor ő tud valamit a túltolt egóról. Oké, mondjuk ki, eddigi csapattársának, Carlos Sainznak a világon semmi esélye nem volt ellene, de ő nem valódi fokmérő. Egy és egynegyed szezon alatt kiderülhetett róla, hogy legfeljebb átlagos tehetség, akikből van még bőven az alsóbb kategóriákban.
(Forrás: ratstech.com)
Kvyat is az lenne? Lehet. De a hozzáállása semmiképpen sem az. Ha egy mindenki által jól ismert névvel kellene összehasonlítanom, Robert Kubicát mondanám. Mindkettőben benne van az a bizonyos kelet-európai régivonalasság, keverve a valamivel csiszoltabb, de még nem kristálytiszta finomsággal. Kubica és Kvyat is Olaszországban nevelődött és merőben máshogy terelgették az autójukat, mint a csapattársaik. Kubica ellenpontja a már-már zeneien finoman vezető Nick Heidfeld volt, a lengyel mégis képes volt arra, hogy durvább stílusa ne okozzon lemaradást. Kell még egy név? A fiatal Alonso pont ugyanilyen volt.
Talán Kvyat nem egy Kubica, de nem is Alguersuari, ez biztos.
Két hete Kínában dobogóra állt és a csapatvezetés megdícsérte. Az első kanyarban bemutatott produkciója mesteri volt, akárki akármit is mond. Sochiban buta hibát vétett és a csapatvezetés a Toro Rossóba száműzte, mert…nem a hiba miatt. Hanem azért, hogy Max Verstappen bemutatkozhasson a Red Bullban, különben előbb-utóbb a Ferrariban mutatkozott volna be. A holland színre lépése óta Kvyat egy eszköz volt, semmi több. Verstappen kell az F1-nek, mert szemtelen és mellé villámgyors. Na meg hatalmas hátszelet kap a csapatától.
Lett volna szimpatikus megoldás? De még hány! Verstappen még csak 18 éves, nem kell siessen sehová. A Ferrari elvihette volna a hirtelen majdhogynem teljesen elfelejtett Daniel Ricciardót is, aki hát…még mindig jóval nagyobb tényező, mint a holland. Egy Verstappen-Kvyat páros 2017-re a Red Bullnál nem hangzik rosszul és aki jobban teljesít azonos körülmények (már ha ennek az alakulatnak bármi fogalma lenne erről a kifejezésről) között, az marad.
(Forrás: inusanews.com)
A mostani eset az 1984-es Mansell-Senna cseréhez hasonlít, csak az nem év közben zajlott le. Akkor Nigel Mansell volt a Kvyat, egy kiforratlan tehetség, akit sokan már temettek, mert nem volt képes kíméletesen vezetni, azt meg az akkori autók megbosszulták. Peter Warr csapatfőnök (hasonló jellemvilágbajnok, mint Marko) simán elzavarta a Lotustól Senna kedvéért, aki ekkor bontogatta a szárnyait egy épphogy középcsapatban. Nem fontos, hogy a döntése később bejött. Eddie Jordan is kirúgta év közben a folyamatosan panaszkodó Frentzent, ahogy Peter Sauber se finomkodott, amikor elbocsátotta az újonc Massát.
Kvyat eredményei messze nem elkeserítőek. 2014-ben felvette a versenyt Vergne-nyel, aki potenciális Red Bull versenyző volt. Annyira felvette, hogy őt tették a távozó messiás Vettel (akinek az idei, egyre nevetségesebb hiszijeire inkább nem térnék ki. Volt egy kis olasz tréning?) helyére. Tavaly, bár Daniel Ricciardónak több balszerencsés futama volt, a tabellán az orosz végzett előrébb. És nem, ez nem azt jelenti, hogy jobb versenyző, de azt viszont jelenti, hogy stabillá vált azzal együtt is, hogy jellegzetes stílusát megtartotta. Kár ragozni, Kvyat sose volt a közönségkedvenc Vettel és Vertsappen és ezek szerint ez faktor. Egy normális világban nem kéne az legyen.
Sokan azt mondják, az orosz pályafutása itt érdemben véget is ért és ez a legnagyobb mértékben igaz. A Toro Rosso meredek lejtő, kifelé az F1-ből. Mások, Jenson Button például értetlenül áll az egész felett, ez pedig teljességgel érthető. Helmut Marko szokásos stílusában mosdatja a gyereket (Verstappent természetesen), mondván Kvyat nem bírja a nyomást. Láthattuk, hogy a Magyar Nagydíjon „sem bírta”, amikor a leghangosabbak voltak a pletykák ellene...
(Forrás: grandprix247.com)
Azt mondták nekem, hogy a magyar rajongóknál nyomorultabb fajta talán nincs is és ezzel egyet kell értsek. Az a rengeteg faszság, ami az amúgy gusztustalanul szenzációhajhász hírportálok cikkei alá került, sokat elmond. A legnagyobb kedvencem a kínai futam után érkezett és megérdemelné, hogy pontosan idézzem, de elég ha a lényeget mondom. Okos, felvilágosult és nagyon hozzáértő hozzászóló szerint Kvyat nagyapját agyon kellett volna lőni ’56-ban(!!!) . Érdekes módon nemzetközi szinten ettől pár fokkal kulturáltabb megnyilvánulások jöttek szembe, de ameddig ez a magyar átlag, nincs miről beszélni. És az F1 ezeknek is akar kedvezni a rajongók felé történő nyitással. Megéri, tényleg.
Zárásként egy infó, ami senkit se érdekel. 2001, Mika Häkkinen visszavonulása után igyekeztem a lehető legelfogulatlanabb lenni minden versenyzővel, de most nagyon remélem, hogy Kvyat beárazza Sainzot (túl nehéz dolga nem lesz) és a most hatványozottan csillogó szemű és ondószagú Szujó-Wéber páros a hazai „szakírókkal” egyetemben láthatja, hogy a magas lóról le is lehet esni. A történet mindkét szereplője megérdemelné.
Még egy dolgot remélek ezen felül: az orosz Shanghaiban azt mondta, hogy akinek nem tetszik, ahogy vezet, azt csak sajnálni tudja, mert eztán is így fog.
Így legyen!
(Forrás: sputniknews.com)