Forrás: f1fanatic.co.uk |
Egyre inkább látszik, ez sem Kimi Räikkönen éve. A helyzet közel sem annyira siralmas, mint tavaly, de ez nem a finn világbajnoknak köszönhető, mint inkább a Ferrari erősebb konstrukciójának. Kimi, amióta visszatért Maranellóba, nem találja a helyét. Tavalyi teljesítményét még el lehetett intézni olyan lózungokkal, hogy az autó Alonsóra lett tervezve, meg alapból rossz volt, de idén a motor erősebb, a versenygép tervezésébe pedig ténylegesen bevonták azt a James Allisont, aki jól ismeri a finnt. Innentől kezdve jogosan várhatott volna feltámadást a még mindig nagyszámú rajongótábor, de ehelyett azt kell látniuk, hogy Fernando Alonso után az új szerzemény, Sebastian Vettel is lenyomja a Jégembert. A csapatvezetés is megelégelte Räikkönen indiszponáltságát és kijelentette: vagy jönnek az eredmények vagy elköszönnek egymástól. Papíron július 31-ig kéne lenyűgöznie a főnökséget, s mivel ez eddig nem sikerült, maradt a Brit és a Magyar Nagydíj.
Forrás: f1fanatic.co.uk |
De nem azért kezdtem el a cikket, hogy egy Mennyire (nem) jó Räikkönen 2-t írjak, éppen ellenkezőleg: rávilágítok a finn bajnok egyetlen reménysugarára, nevezetesen a Ferrari hagyományosan ultrakonzervatív pilótaválasztási metódusára.
A továbbiakban pontokba szedve sorra veszem a Scuderia utolsó húsz teljes évre szerződtetett versenyzőit, figyelembe véve korábbi tapasztalataikat:
- Sebastian Vettel: 27 évesen * ; 7 és fél éve az F1-ben
- Fernando Alonso: 28 évesen; 8+1 éve az F1-ben
- Kimi Räikkönen: 27 évesen; 6 éve az F1-ben
- Felipe Massa: 25 évesen; 3+1 éve az F1-ben
- Rubens Barrichello: 28 évesen; 7 éve az F1-ben
- Eddie Irvine: 30 évesen; 2 év és két korábbi verseny óta az F1-ben
- Michael Schumacher: 27 évesen; 4 és egy negyed éve az F1-ben
- Ivan Capelli: 28 évesen; 5 év és néhány korábbi verseny óta az F1-ben
- Jean Alesi: 26 évesen; másfél éve az F1-ben
- Alain Prost: 35 évesen; 10 éve az F1-ben
- Nigel Mansell: 35 évesen; 8 év és három korábbi verseny óta az F1-ben
- Gerhard Berger: 27 évesen; 2 év és egy korábbi verseny óta az F1-ben
- Michele Alboreto: 27 évesen; 3 éve az F1-ben
- René Arnoux: 34 évesen; 6 éve az F1-ben
- Didier Pironi: 29 évesen; 3 éve az F1-ben
- Gilles Villeneuve: 27 évesen; egy korábbi verseny kivételével csak a Ferrari kötelékében
- Jody Scheckter: 29 évesen; 6 év és egy korábbi verseny óta az F1-ben
- Carlos Reutemann: 34 évesen; 5 éve az F1-ben
- Niki Lauda: 25 évesen; 2 éve és egy korábbi verseny óta az F1-ben
- Clay Regazzoni: 30 évesen; a Ferrari volt az első csapata
(*= az életkor, amikor a Ferrarihoz került)
Ha a húsz versenyző életkorát és tapasztalatát átlagoljuk, kiderül, hogy az "ideális" Ferrari-pilóta majdnem 29 éves (28,9) és legalább 4 és fél éve (4,5625) a királykategóriában vezet.
Ennek fényében lássuk azokat, akiket eddig az olaszokkal hírbe hoztak:
- Nico Hülkenberg: 27 éves; 5+1 éve az F1-ben
- Valtteri Bottas: 25 éves; 3 éve az F1-ben
- Daniel Ricciardo: 25 éves; 4 és fél éve az F1-ben
Amint látható, mindhárman "túl fiatalok" a Scuderiához, de tapasztalat tekintetében Bottast leszámítva megugorják a mércét. Mindhármuk mellett és ellen is szólnak érvek: az ausztrál már nyert futamokat (ezt például Massa, Barrichello, Irvine, Capelli vagy Alesi sem mondhatta el magáról Maranellóba költözésük előtt) és bizonyított Vettel ellen, a fiatal finn pedig szereti szorongatni valamelyik Ferrari-versenyzőt gyengébb autóval. Hülkenberg ázsiója a Le Mans-diadal óta ugrott megint felfelé, de róla amúgyis régóta mondják, hogy csak egy jó autó hiányzik alá. Ellenérvként egyikőjük sem az a karakter, aki népszerűségben konkurálhatna Kimi Räikkönennel, ehhez talán Ricciardo áll a legközelebb, de így is utcahosszal lemaradva. Bottasnak nem működik a "halvérű finnség", Hülkenberg meg ugyan népszerű, de az eredmények még nagyon hiányoznak, ráadásul nála óhatatlanul felmerül, hogy nem lenne-e kifizetődőbb az endurance sorozatban kibontakozni.
Kérdés, hogy a tavaly revitalizált Ferrari-vezetőségnek lesz-e mersze elküldeni a tényleg gyengélkedő Räikkönent és bevállalni valamelyik fiatalt, mint ahogy tették ezt Alesivel, az Enzo Ferrarit Tazio Nuvolarira emlékeztető Villeneuve-vel vagy az addig nem túl eredményes Laudával, akit pont a jó öreg Regazzoni ajánlott a Commendatore figyelmébe.
Ha hihetünk a dátumnak, pontosan egy hónap és egy hét múlva kiderül legalább az, hogy a Jégember bírja-e a júliust.
Forrás: planetx.co.uk |
Forrás: autoracing1.com |