Rascasse F1 Blog

Mennyit érnek a sikerek egy olyan vb-n, amely már eldőlt?

2015. november 17. 10:35 - CheTamás

Nem sokat. Annyit semmi esetre sem, amennyire futamról futamra felfújják az egészet. 

Lewis Hamilton, ha csak a csapattársával vetjük össze (a mezőny többi tagjával minek vetnénk?), megérdemelten nyerte meg az idei címet, Nico Rosberg túl sok idegesítő hibát vétett akkor is, amikor a technika működött alatta ahhoz, hogy szájhúzás nélkül rábólintsunk az ő győzelmére. 

Az év jelente, csont nélkül! (Forrás: autosport.com)

A brit csapaton belüli fölénye jótékony hatással volt az egójára, néha odaszúrt Rosbergnek, melyekből a sajtó nagyjából annyit szűrt le, hogy milyen sajnálatos, hogy kiveszőben az ilyen könyörtelen versenyző az F1-ből. Most meg azt, hogy a beszólásokkal felébresztette az alvó oroszlánt.

Tény, hogy az utolsó két nagydíjon Rosberg úgy vezetett, ahogy eddig is kellett volna. De a maga kreálta minibajnokság nagyjából annyit ér, még ha szimpatikus is, mint az egyszeri nyolcadikos gyerek vergődése, hogy kijavítsa a törinégyest, pedig már rég felvették a középiskolába. Arra ugyanis semmi garancia, hogy a téli szünet alatt megőrzi lendületét, idén év elejére se őrizte meg. 

Az idei szezon mindenesetre tökéletesen rávilágított a két mercis két fontos tulajdonságára: Rosberg nehezen bírkózik meg a nyomással, amikor még tétje van; Hamilton pedig röhejes módon pocsék vesztes. Előbbit már rengeteg helyen kifejtették, részletezzük kicsit az utóbbit.

Kto átszusztvujet, he? (Forrás: skysports.com)

 

Nem arról van szó, hogy az ember ne törekedjen arra, hogy minden versenyt megnyerjen, de amit Hamilton Interlagosban csinált, nevetséges volt. Akármennyire frusztráló, hogy sorozatban ötször előzik meg időmérőn, nem kimenni a fotózásra már csak a rajongók százai miatt sem szimpatikus; pengeszájjal petárdázni olyanokat, hogy "Én már elvégeztem a feladatomat" meg aztán főleg nem, akkor sem, ha igaz. Bölcsi, vegytiszta bölcsi. Mint a MotoGP egész évben.

Ha úgy van, a Mercedes vezetősége gond nélkül csinál jövőre is kizárólagos elsőszámú versenyzőt Hamiltonból, hiszen ha legközelebbi rivális, a Ferrari jövőre javulni tud, már nem lehet óvatossági pluszkiállásokat beiktatni futam közben. Akkor be kell állni a jobb formában lévő versenyző mögé, arra pedig még mindig nagyobb az esély, hogy ez a címvédő lesz. A sok rajongó megnyugodhat.

Na ez is, a rajongók. Véres komolysággal bizonygatják mindenféle fórumon, hogy Rosberg győzelme azért kellett, hogy meglegyen neki a második hely. Ayrton Senna óta tudjuk, hogy a második hely senkit se érdekel, ha megvan a konstruktőri cím, akkor meg főleg nem. Ráadásul ha a fotelszakértők által vizionált folyamat igaz lenne, Hamilton nem nyilatkozott volna olyanokat, hogy gyorsabb volt, de lehetetlen volt előzni. Az alternatív stratégiás kérése sem jött be. Ez PR-szövegnek kínosan gyenge, az előzős része különösen. Ezen túl a nézők se tudnak mással jönni, mint azzal, hogy a bajnokságnak már vége. Pontosan emiatt kár rugdosni bármelyik versenyzőt, hiszen ha Rosberg még jobban beárazná a kollégáját, akkor is lefutott a bajnokság, ha meg Hamilton visszavenne a hétről hétre modorosabb szövegekből, akkor is.

"Amikor szőke voltam, én nyertem..." (Forrás: sportinglife.com)

 

A jelenlegi helyzet valahol egy Senna-Prost light. Ebben a vetélkedésben jövőre bármikor benne van egy olyan csapaton belüli botrány, ami végzetes lehet. Többen már idén is azt mondták (Massa például, ha valaki, ő aztán tudja, miről beszél) Rosbergnek, hogy csapatot kéne váltania. Jelenleg viszont egy olyan csapat sincs a rajtrácson, ahol Rosberg egyértelmű elsőszámúként indulhatna a győzelemért. A Williams egy jó opció lenne, ha nem harmadakkora költségvetéssel rendelkezne, mint a két erőből előttük lévő istálló. A Ferraritól hiába zavarnák el Kimi Räikkönent a siker érdekében, Vettelt gyakorlatilag ugyanolyan nehéz lenne felülmúlni, mint Hamiltont. Ha pedig nem sikerülne, akkor végleg vége Rosberg jó hírének, Barrichello-effektus...

A másik oldalon Hamiltonnak kéne levetnie a durcáskodást, pláne ha Sennához vagy Schumacherhez akarja mérni magát. Amennyiben nem teszi, a mindenkori csapattársnak könnyű dolga lesz vele. Rossz és sértő PR-nyilatkozatokat bárki kiizzad magából, a pályán pedig nyomatékosítani is lehet a szavakat. 

Akármibe', hogy ha a média ugyanígy beszivárgott volna a háztartásokba '88-89-ben is, takkra ugyanilyen felfújt légvárat kaptunk volna a Prost-Senna háborúról, pedig a valóság nem ez volt. Akkor a Professzor volt a rosszabb vesztes (bár közel se Hamilton-szinten), Senna pedig az csinálta, amihez talán a legjobban értett: tettekkel demoralizált, nem szavakkal. Valahogy úgy, ahogy Hamilton tette Rosberggel tavaly Spa után. Abból a pofonból a német mostanában látszik csak felkelni. Egy felébredt Rosberg pedig létfontosságú a jövő évi bajnoksághoz, de egy normálisan gondolkodó csapat még inkább! Hamiltonnak a pályán nem nagyon kell változnia jövőre, ha pedig marad Rosberg mostania formája is, akkor a Mercedes élete legnagyobb feladata előtt áll. Úgy kell kezelnie a két pilótát, hogy a lehető legkevesebb kárt okozza bármelyiknek is. Ha nem így tesz, az atyaúristen se mossa le róla az antipátiát. 

Forrás: f1fanatic.co.uk

 

A Brazil Nagydíj? Elmaradt a szamba. Kár szót vesztegetni egy olyan eseményre egy amúgy nagyon jó pályán, ahol egy tizennyolc éves versenyző szolgáltatja a showt, az ötödik helyezett meg kört kap. Vajon mi lesz az eddig szinte csak élvezhetetlen futamokat adó Abu Dhabiban? 

De legalább megszületett az első újkori McLaren-Honda pódium, ráadásul mindjárt kettős!

Forrás: skysports.com
Ez meg simán a mémészet Apal Corsája! (Forrás: formel1.de)
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rascasse-f1.blog.hu/api/trackback/id/tr378085658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MRNN_F1 · http://f1vitriol.blog.hu/ 2015.11.17. 11:01:10

Az igazi botrány akkor fog kitörni, ha Hamilton úgy kezd el viselkedni, mint 2012-ben a McLarennél. A jelei megvannak, durci a csapattársra, de már a csapatra is kezd. Ő tehet arról, hogy nem megy a szekere. Elért valamit, csak elfelejtette kitűzni a következő célját, míg Senna sosem jelentette ki, hogy most már hátradőlhet. Elsőre tényleg nem tűnt komolynak Rosberg minibajnoksága, ami még mindig eldőlhet Hamilton javára, ha a brit győz, míg Rosberg OUT a következőn. Viszont ilyen forgatókönyv mellett is az ő neve mellett marad a két győzelem.
Eskü, meghalna a blogom nélkülük!
Gratulálok a McLaren Honda első kettős dobogójához! :D

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.11.18. 10:17:47

@MRNN_F1: @F1 Diary: A RASCAFFE blog áll az olvasók szolgálatára...

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.11.18. 15:38:47

@F1 Diary: Erre keresztelt át a szerkesztő a mostani címlapon.
süti beállítások módosítása