Rascasse F1 Blog

900-szor megmondták.

2015. augusztus 24. 12:36 - CheTamás

Na nem úgy, mint Hofi, hanem csak szépen sorban. A tegnapi Belga Nagydíj, egyben a Ferrari 900. nagydíja nem vonul be a sportág aranykönyvébe. Sebastian Vettel saját 150. versenyén egy harmadik helyezést dobott el egy arasszal a leintés előtt a Pirelli miatt, Kimi Räikkönen futama pedig még szombaton megpecsételődött. 

Forrás: motorsport.ie

 

Lássuk inkább a Scuderia eddigi jubileumait, melyek között a mostaninál szebb eredmények is megtalálhatók.

A 800. - Isztambul, 2010.

De nem ez! Az olaszok nagy önbizalommal készülhettek a isztambuli fordulóra, hiszen az addigi öt török versenyből hármat ők nyertek. Ám hiába a múlt, a kvalifikáción csak a 8. lett a jobbik Ferraris Felipe Massa személyében. Fernando Alonso hibázott a gyors körében, emiatt csak a 12. kockából várta a rajtot. A verseny a McLarenekről, az egymással összeakadó Red Bullokról és a feljavuló Mercedesekről szólt, Massa és Alonso a vert mezőnyben, 7-8. helyen futott be és egészen Németországig kellett várni egy kettős győzelemre, amit viszont kissé elhalványított a csapatutasítás.

Forrás: f1fanatic.co.uk

 

A 700. - Spa Francorchamps, 2004.

A Ferrari legdominánsabb (18 versenyből csak hármat engedtek át másnak) szezonjában ülte a hétszázadikat, de ekkorra már csak az volt a kérdés, hogy Michael Schumacher bajnok lesz-e saját nappalijában. A Belga Nagydíj előtti magyar állomáson begyűjtötték a konstruktőri koronát. A Renault-s Jarno Trulli szerezte meg a pole-t, de nem ő nyert, hanem Kimi Räikkönen és a McLaren. Schumacher és Rubens Barrichello követték a finnt a célba és ez bőven elegendő volt a német legendának, hogy hetedszer is ő legyen a sportág ura. 

Forrás: watermarkpacific.com

 

A 600. - Spa Francorchamps, 1998.

Erre a versenyre mindenki emlékszik. Eső, káosz, halálhörgés, siralom. A bajnokság utolsó harmadában Mika Häkkinen nem lehetett nyugodt, az erős kezdés után Michael Schumacher nyáron nagy rohamot indított a McLaren finnje ellen. Belgiumban már csak hét pont választotta el őket egymástól. Schumi csak a negyedik helyre kvalifikált, viszont Mika megszerezte az elsőséget. Az esőben a finn csapattársa, Coulthard került a középpontba, nem is egyszer. A rajtnál a skót kicsúszott, ezzel pedig 13(!) autó összeakadását okozta. Egy óra takarítás után a startot megismételték, ekkor viszont Häkkinen csúszott ki. Schumacher hamar átvette a vezetést és hatalmas előny birtokában készült DC lekörözésére, de a még mindig nagyon rossz látási viszonyok miatt nem láthatta, hogy a skót ugyan lassít, de nem húzódott le az ideális ívről. Az ütközés Schumacher kiesését és fontos tíz pont elvesztését okozta, mely után a német magán kívül rohant a McLaren garázs felé elégtételt venni. A káoszversenyt Damon Hill nyerte Ralf Schumacher előtt, a Jordan csapat első, ráadásul rögtön kettős győzelmét érték el. Eddie Irvine a másik Ferrariban ugyanabban a körben csúszott ki, amikor Schumacherék ütköztek.

Forrás: bbc.co.uk

 

 Az 500. - Hungaroring, 1992. 

Pocsék formában volt a Ferrari 1992-ben. A Magyar Nagydíjat nyár augusztus közepén rendezték, de az olaszok addig csak 15 megszerzett konstruktőri pontot számláltak. Ayrton Senna nyert, Nigel Mansell a második hellyel világbajnok lett végre, Jean Alesi az egyik Ferrariban kicsúszott, a csapattárs, Ivan Capelli pedig egyetlen sovány egységet hozott a konyhára, hatodik lett, de már körhátrányban.

Forrás: ferrarilife.com

 

A 400. - Spa Francorchamps, 1986.

1985-öt úgy kezdte a Ferrari, hogy Michele Alboretóból bajnokot csinálnak. A második félévben azonban az autó elfelejtett működni, Alain Prost pedig kényelmesen gyűjtötte be első címét. Az olaszoknak 86-ban sem ment sokkal jobban, a jubiliumi négyszázadikon (ismét Spa-ban!) Alboreto a 9., Stefan Johansson pedig csak a 11. helyre minősítette magát szombaton. Miután azonban a pole-ból induló Piquet kiesett, a mindig jól kvalifikáló Benettonok pedig visszaestek, a svédnek sikerült megmenteni egy bronzérmet, Alboreto pedig mögötte, a negyedik helyen ért célba. Szerencsére nem az ezt követő Kanadai Nagydíjon jubiláltak, mert ott még ennél is harmatosabb szombati teljesítmény (11. és 18.) után csak a vert mezőnyt erősítették. 

Forrás: primotipo.com

 

A 300. - Hockenheim, 1979. 

Jody Scheckter kényelmes előnnyel érkezett Németországba a pontverseny élén, de Gilles Villeneuve sem volt reménytelen helyzetben. A Ferrari is masszív fórral trónolt a csapatbajnokság elején a Ligier előtt. Minden adott volt egy szép mérföldkőhöz, ám Alan Jones és a Williams másképp gondolta. Miután a pole-t megszerző Renault-s Jabouille kiesett, a Williams páros sima kettős győzelmet aratott, melyet még kettő követett sorozatban. Scheckter negyedik lett, Villeneuve pedig hiába futotta meg a leggyorsabb kört, nem tudott a nyolcadik pozícióból előretörni. 

Forrás: earth66.com

 

A 200. - Watkins Glen, 1972.

Jackie Stewart úgy bedühödött, hogy elveszítette a bajnoki címet Emerson Fittipaldival szemben, hogy esélyt sem adott senkinek az USA-ban. Az időmérőt az élen zárta, a versenyen pedig megfutotta a leggyorsabb kört és fél perc előnnyel nyert csapattársa előtt. A gond az, hogy nem Ferrariban ült. A Scuderia három pilótája, Jacky Ickx, Mario Andretti és Clay Regazzoni csak asszisztálhatott a repülő skót magánszámában, a trió az 5-6-8. helyen ért célba, körhátrányban. 

Forrás: grandprix.com

 

A 100. - Silverstone, 1963.

1963 az az év, amikor csak és kizárólag brit versenyzők nyertek versenyt. A Ferrari egyetlen állandó pilótájának, John Surteesnek is sikerült, de nem a századikat, hanem a százegyediket Németországban. Nagy-Britannia Jim Clark felségterülete volt, kényelmesen nyert a Lotusszal. Surtees megfutotta a leggyorsabb kört és második lett, Lorenzo Bandini pedig, aki a szezon utolsó néhány állomására csatlakozott a Scuderiához, de itt még BRM-mel ment, ötödik. 

Forrás: f1-grandprix.com

 

Az első - Monaco, 1950.

Sokan azt hiszik, hogy a Ferrari ott volt a legelső F1-es nagydíjon, de ez tévedés. Csak a második állomáson, Monacóban csatlakoztak. Négy autót vonultattak fel, a három gyáriban nagy nevek, Luigi Villoresi, Alberto Ascari és Raymond Sommer ültek és volt egy privát alakulat is, Peter Whitehead csapata. Az időmérőn az Alfák uralkodtak, Fangio még Farinát is megalázta. A Ferrarik a 6-7-9. helyen végeztek, Whitehead pedig nem futott mért kört. A rajt után Farina ütközött, Fangio viszont kikerülte a káoszt és elhúzott. A Scuderia triója közül Ascari is jól járt, Villoresi pedig nagy tempóban zárkózott az élmezőnyre egészen addig, ameddig a hátsó tengely meg nem adta magát. A sok kiesés miatt Sommer is a pontszerzők között haladt. Fangio végül úgy nyert, hogy a mögötte beérkező Ascarit is lekörözte, Sommer negyedik lett három kör hátrányban, az egész hétvégén motorgondokkal küzdő Whitehead viszont el sem tudott rajtolni. 

Forrás: f1.wikia.com

  

Az ezredik? Valamikor 2020-ban, ha nem nagyon kavargatják a naptárat addig...

Befejezésül egy kis reklám Anita Lewis művésznőnek, aki zseniális absztrakt, illetve F1-témájú festményeket készít! Bővebben itt. Érdemes végigböngészni!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rascasse-f1.blog.hu/api/trackback/id/tr567730326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.08.24. 13:02:31

Egy konzekvens F-1ben a 98-as Spa-i versney után a Meki mindkét pontját el kellett volna venni. De ugyebár nayon be voltak tojva a Schumacher úthengertől. Amúgy kb ennyin is múlt a 98-as cím. Nem mintha Schumacher rekordjaihoz sokat adott volna hozzá, de tényleg nagy szemétség volt amit Coulthard csinált. Először lekőrözöttként feltartotta MSCH-t, majd egy kanyar után fékezés nélkül lassított.

Kb én itt leírtam az ürgét, mint versenyzőt. Max szárnysegédnek való, meg azért elég jó a dumája. De mondjuk Hakkinen humota is zsenális, és tisztán versenyezve is megvolt a két cím.
süti beállítások módosítása