Rascasse F1 Blog

Hungaroring 30

2015. július 14. 14:00 - CheTamás

Harminc emlékezetes pillanat, 1.rész

Hazai nagydíjunk idén jubilál, a 30. versenyhétvégére készülhetünk. Sokaknak ez csak egy szám, de ha belegondolunk abba, hogy már csak két olyan legenda áll előttünk a folyamatos futamrendezési listán, mint Monza és Monaco, ráadásul az első sikeres öt esztendő dacára a kilencvenes években állandó bajban volt a magyar helyszín, mindjárt szebben hangzik az a harmincas. Ebben a cikkben -három részre bontva- harminc emlékezetes pillanatot veszek elő a harmincéves Hungaroring "albumából":

30. Kesjár Csaba és Baumgartner Zsolt

Mi elmondhatjuk, hogy adtunk versenyzőt a királykategóriának, ezt többek között (egyelőre) Kína, Bahrein vagy Szingapúr sem teheti meg. Kesjár Csaba sokak szerint az első kelet-európai F1-es versenyző lehetett volna. A német F3-ban versenyző tehetség 1987-ben kapott lehetőséget a Zakspeed csapattól, három kört tehetett meg a szabadedzésen. Sajnos a következő évben, 26 évesen életét vesztette egy norisringi futamon. 2002-ben Baumgartner Zsolt bemutatózhatott egy Jordanben, egy év múlva pedig élesben is bevetették, mivel ő volt a tesztpilóta és az állandó versenyzőjük, Firman megsérült a tréningen. Zsolt motorhiba miatt feladta a versenyt, de 2004-re egész éves szerződést kapott a Minarditól. A sereghajtó csapattal túl sok reménye nem lehetett hazai versenyén, de legalább a 15. helyen befejezte azt.

Forrás: f1center.hu

 

29. Heidfeld égő búcsúja

Nick Heidfeld a világ egyik legbalszerencsésebb embere. Máig ő tartja a legtöbb dobogós helyezés (13, még szép, hogy annyi) futamgyőzelem nélkül-rekordot. Miután az ígéretes BMW-Sauber 2009 végén felbomlott, a német csak kallódott a mezőnyben. 2010-ben az év utolsó néhány versenyére beugrott a Sauberhez, majd Robert Kubica nagy balesete után elfoglalta a lengyel megüresedett helyét a Renault-ban. Egy bronzérmen kívül túl sok pozitív eredményt nem ért el, és miután a Hungaroringen a 14. helyről rajtolva a 23. körben kiszállt az égő autóból, le is váltották.

Forrás: newmotoring.com

 

28. Hova tovább?!

Ayrton Senna Magyarországon nem tudott titkot tartani. 1987-ben itt jelentette be, hogy elszerződik a Lotustól a McLarenhez. A sárgák nem is vártak sokáig, azon nyomban megszerezték a Williamstől Nelson Piquet-t (és később az egyes rajtszámot). 1993 nyarán már mindenki arról beszélt, hogy Ayrton a Williamshez érkezik, ahol tényleges esélye van bajnokságot nyerni. A pletyka nálunk volt a leghangosabb, köszönhetően James Huntnak, később pedig be is igazolódott.

Forrás: ayrtonsenna.com.br

 

27. Red Bull K.O.

2005-ben az elsőéves energiaitalos alakulat erős közepes évet futott. Magyarországon a 11. (Klien) és 13. (Coulthard) rajtpozíciót csípték el. Az első kör végére azonban már mindketten kiestek a versenyből, a fiatal osztrák és Jacques Villeneuve kereke összeért, levegőbe katapultálva a Red Bullt. DC pedig ráhajtott Fernando Alonso leszakadő első légterelőjére, megrongálva ezzel saját felfüggesztését.  

Forrás: thisisf1.com

 

26. Red Bull O.K.

Azért nem volt az összes év ennyire tragikus: 2010-ben Mark Webber nyert, miután az addig előtte haladó csapattársát, Sebastian Vettelt boxutca-áthajtási büntetéssel sújtották, mert túllépte a Safety Car mögött előírt maximum tíz autóhossznyi távolságot. Tavaly a mi viszonylatunkban akár kaotikusnak is mondható versenyen Daniel Ricciardo győzött, köszönhetően jó stratégiájának, a biztonsági autónak és a domináns Mercedesek fékgondjainak.

Forrás: mansfinelife.com

 

25. Palik László esete a Himnusszal

1989-ben a kommentátori székben nemrég debütált Palik olyan kitörő lelkesedéssel mesélte helyszíni élményeit, többek között a Lotusokra szerelt belső kamerákat vagy a pilóták sisakjába bevezetett ivócső rejtélyét, hogy nem hallotta meg, hogy a Himnusz szól odakint. Valószínűleg a mellette ülő Dávid Sándor és Frankl András szólt rá, de Paliknak sikerült kimagyarázni a dolgot azzal, hogy a fejhallgatóján le van kapcsolva a kültéri zaj. 

Forrás: 90es.blog.hu

 

24. Hét csapattal a Hungaroringen

Ugyan Rubens Barrichello az, aki a legtöbb indulással büszkélkedhet nálunk, szám szerint 19-cel, de a brazil nem szerette ezalatt úgy váltogatni a csapatait, mint Martin Brundle és Andrea De Cesaris. Ők ketten ugyanis összesen hét-hét alakulattal látogattak el a Hungaroringre. Brundle vezetett a Tyrrellnél, a Zakspeednél, a Brabhamnél, a Benettonnál, a Ligiernél, a McLarennél és a Jordannél, a nemrég elhunyt olasz pedig a Minardit, a Brabhamet, a Rialt, a Scuderia Italiát, a Jordant, a Tyrrellt és a Saubert hajtotta.

Forrás: twitter.com

 

23. Magyar szponzorok

Már a második magyar futamon felbukkant egy hazai támogató, 1987-ben a Skála logója szerepelt a bajnokaspiráns Piquet Williamsének első szárnyán. Két év múlva nem szponzort, de egy magyar nyelvű üzenetet láthattunk az Arrows autók motorborításán, "Baráti üdvözlettel" versenyeztek. 1991-re a hajdan sikert sikerre halmozó Lotus annyira a tönk szélére csúszott, hogy a Magyar Hírlap reklámja is jól jött neki. A McLaren a Vodafone-nal karöltve felvonultatta már a Pick és Waberer's logóját is, 2010-ben pedig a Williams kötött szerződést a Hell energiaital-gyártó céggel.

"Baráti üdvözlettel" (forrás: video.racing.hu)

 

22. Híres-neves kanyarok

Bár hivatalosan a magyar pálya kanyarjait számokkal jelölik, a szakma mégis megkülönböztet kettőt közülük. A 11-es kanyar mindenki számára Mansell néven lehet ismerős, itt hagyta el a brit bajnok 1987-ben a kerékrögzítő anyacsavart és esett ki az élről. A 4-est Jean Alesiről neveztük el, 1995-ben itt bukott egy hatalmasat. Papíron a célegyenes utáni első kanyar Szisz Ferenc nevét viseli, de erről a média előszeretettel megfeledkezik.

Forrás: foto.acegem.hu

 

21. Hamilton sorozata

A címvédő bajnok Michael Schumacherrel együtt a Hungaroring legsikeresebb versenyzője. Első évében, 2007-ben, azon a "viharos" hétvégén rögtön nyert, miután Alonsót "eltakarították" előle a pole-ból. Két év múlva ismételt, majd 2012-ben és 2013-ban sem tudta senki legyőzni. Utóbbi sikerét már a Mercedesszel érte el, legutóbb pedig harmadik lett, miután hatalmas felzárkózást produkált a boxutcából rajtolva, maga mögé utasítva csapattársát a csapatvezetés kérése ellenére.

Forrás: bookmyshow.com

 

Hamarosan következik a második rész!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rascasse-f1.blog.hu/api/trackback/id/tr737627650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MRNN_F1 · http://f1vitriol.blog.hu/ 2015.07.14. 14:24:31

"13, még szép, hogy annyi." :D Nick Badluck Heidfeld

Látom, találtál még egy hétcsapatos pilótát. Várom a sorozat folytatását, valóban elég egyszerre ennyi.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.07.14. 20:28:09

@MRNN_F1: Remélem, a Nagy Testvérek is legalább ennyire várják. :D

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.07.16. 14:02:53

@4kerék: Köszönöm az elismerést, a tervek szerint holnap érkezik.
süti beállítások módosítása